OTP Bank Bozsik-program: évértékelőt tartottak a megyei vezetők

2014. december. 12., 10:28   |    

OTP Bank Bozsik-program: évértékelőt tartottak a megyei vezetők

A hét elején tartott összejövetelen az OTP Bank Bozsik egyesület program megyei vezetői számot vetettek a mögöttünk hagyott félévről, megosztották egymással a megszerzett tapasztalatokat, a felvetődő kihívásokat, és a következő időszak legfontosabb feladatait.

Az OTP Bank Bozsik-program a 2014-es évben minden korábbinál több fiatal focistapalánta számára jelentett lehetőséget a szervezett formában történő játékra. Bár még mindig van hová előrelépni, sokatmondó tény, hogy 2010. júniusához képest megduplázódott a versenyengedélyesek száma a 13 év alatti korosztályokban (egész pontosan 110 százalék a növekedés).

Ősszel 1209 sportszervezet 4876 csapata vett részt a Bozsik-tornákon, az U7-U13-as korosztályból közel 56 ezer gyerek rendelkezik érvényes versenyengedéllyel. A programban résztvevő fiatalok 91 alközpontba és 197 csoportba vannak besorolva, az elmúlt félévben több mint 4600 eseményt rendezett meg számukra a Magyar Labdarúgó Szövetség.

Kiss Baranyi Sándor programvezető hangsúlyozta, hogy az idei évtől a program fő célkitűzése már nemcsak a tömegesítés, hanem kiemelt cél, hogy minden egyesület megtalálja a saját szerepét és helyét a programon belül, és az utánpótlásreform folyamat részeként megfogalmazott egységes labdarúgó-filozófia, szakmai és képzési program mentén járuljon hozzá a tehetségek fejlesztéséhez, ebben a folyamatban az MLSZ és a szövetség edzőképző központja elméleti és gyakorlati területeken is támogatást nyújt a program szereplőinek.


A hírkategória további hírei

Bozsik Program fejlesztések
Jó példa a Bozsik-program Európában
Bozsik Program fejlesztések
Bozsik tanévnyitó – élményfutball kicsiknek és nagyoknak
Bozsik Program fejlesztések
Szombaton Bozsik Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál
MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop