OTP-MOL Bozsik-program: ezüstérem Olaszországból
Az 1999-es születésű játékosokból álló Nyugat-Magyarország U14-es területi válogatott május 28. és június 3. között az OTP-MOL Bozsik Program "tehetségek nemzetközi mérkőzésének" keretében Olaszországban vett részt nívós nemzetközi tornán.
A korosztályos válogatottak kiválasztásának első lépcsőfoka az a nemzetközi megmérettetés, amely a telki U14-es kiválasztással párhuzamosan történik. Az öt területi válogatott (észak, dél, nyugat, Budapest, Pest megye) nemzetközi tornákon vesz részt, melyek egyik célja, hogy az ősszel induló U15-ös programokra már nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező játékosok kerülhessenek be.
Nyugat-Magyarország U14-es válogatottja múlt héten a 23. alkalommal megrendezett Cairo Montenotte-i nemzetközi tornán vett részt, olyan csapatok mellett, mint a Juventus, a Sampdoria, a Genoa, a Torino, a Bröndby, a Lokomotiv Moszkva, vagy a brazil Sao Paulo.
A Jakab Elek Fejér megyei szakmai igazgató által irányított együttes nagyszerűen szerepelt, a 32 csapatos mezőnyben egészen a döntőig jutott, ahol szoros meccsen 1-0-ra kikapott a Vicenzától. A csapat mérlege 5 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, a jó szereplés értékét tovább növeli, hogy a torna végeztével Kun Bertalan vehette át a legjobb játékosnak járó elismerést, Puskás Martint pedig beválasztották a legjobb három középpályás közé.
- Játékunkban hangsúlyt kapott a látványos, kreatív megoldásokra épülő támadójáték, ami folyamatos kezdeményezéssel és labdabirtoklással párosult. Igyekeztünk erősíteni a játékosokban az egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságát, a játékhelyzetek megoldásában a gyors és tudatos megoldások alkalmazását. A csapat játéka elismerést váltott ki a szurkolók, de a versenytársak és a szakmai megfigyelők körében is, a döntőben az olasz közönség jelentős része szurkolt a válogatottunknak - összegezte a tapasztalatokat Jakab Elek.
A magyar csapat eredményei:
Nyugat-Magyarország - Annunziata 2-1
Gólszerző: Szabó, Kun
Nyugat-Magyarország - Quiliano 4-0 (1-0)
Gólszerző: Adorján, Puskás (2), Varga
Nyugat-Magyarország - Finn területi válogatott 3-1 (1-0)
Gólszerző: Puskás, Horváth E., Bévárdi
Nyugat-Magyarország - Alessandria 2-1 (2-0)
Gólszerző: Kun (11-es), Bévárdi
Nyugat-Magyarország - Verona 2-0 (1-0)
Gólszerző: Szabó, Szakály
Elődöntő:
Nyugat-Magyarország - Torino 0-0 (11-esekkel: 4-3)
Döntő:
Nyugat-Magyarország - Vicenza (It) 0-1 (0-0)
A tornán résztvevő keret:
Kapusok:
Gyurákovics Erik (Győri ETO)
Schener Bálint (Illés Akadémia)
Védők:
Varga Benedek (Veszprém USE)
Bolla Bendegúz (Főnix-Gold FC)
Horváth Marcell (ZTE)
Falusy Bálint (Videoton FC)
Pintyi Roland (Felcsút)
Adorján Gergő (Főnix-Gold FC)
Középpályások:
Kiliti Róbert (Veszprém USE)
Androsch André (Győri ETO)
Kun Bertalan (Veszprém USE/PSV Eindhoven)
Bagó Bonifác (Győri ETO)
Puskás Martin (Illés Akadémia/PSV Eindhoven)
Szakály Benjamin (Illés Akadémia)
Támadók:
Varga Balázs (Videoton)
Horváth Emil (Győri ETO)
Szabó Levente (Győri ETO)
Bévárdi Zsombor (Főnix-Gold FC)