Bozsik-program: Szeressék a focit a gyerekek

2018. november. 29., 15:34   |    

Bozsik-program: Szeressék a focit a gyerekek

Szerencsére évről-évre egyre több gyermek futballozik az OTP Bank Bozsik-programban. Hogy az edzések és a mérkőzések számukra még nagyobb élményt jelentsenek, a programban dolgozó koordinátorok kétnapos értekezleten osztották meg egymással észrevételeiket.

A Bozsik-program tapasztalatainak beszámolóit tartották az ország minden megyéjéből érkező koordinátorok a kétnapos szezonzáró értekezleten, Visegrádon. A szakemberek megosztották egymással tapasztalataikat a Fair Play Cup, illetve a Szociális és Veterán programról is. A nagyjából 70 fő részvételével megtartott konferencia egyik fő szempontja, hogy – a hatékonyság, tehetséggondozás mellet – még jobb élménnyé tegyék a gyermekek számára a program eseményeit, ezzel segítve a fejlődésüket.

Az iskolákban, óvodákban futballozó gyerekek száma idén több mint hétezerrel nőtt, immár 113,750 gyermeknek rendeznek rendszeresen foglalkozásokat a tanintézményekben – az intézményi programban résztvevők rekord számáról korábbi cikkünkben számoltunk be.

Az egyesületekben pallérozódó gyerekek A, B, illetve C szintű tornákon mérik össze tudásukat a Bozsik-programban, így a saját tudásuknak megfelelő ellenfelekkel játszhatnak mérkőzéseket. Itt sem az eredmény a fontos azonban: nem véletlen, hogy az MLSZ nem bajnokságokat, hanem fesztiválokat szervez a gyerekeknek, hiszen a program legfontosabb célja a labdarúgás megszerettetése.

Egyesületi szinten – ami a klubokban foglalkoztatott gyerekeket érinti – 1.160 sportszervezet csatlakozott a Bozsik-programhoz és hozzávetőleg 68.000 játékos vesz részt az edzéseken, köztük egyre több lány is.

A programban résztvevő 5-14 éves gyereknek (a 14-20 éves korosztály a Fair Play Cup-ban versenyezik) minimum heti két edzést tartanak, aminek száma korcsoportonként növekedhet. Az intézményekben ezeket pedagógusok vezénylik, akik egy 30 órás (illetve óvodapedagógusoknak 16 órás) továbbképzésen ismerkedtek meg az MLSZ és a Magyar Diáksport Szövetség által közösen összeállított futball-tantervvel. Az iskolai és óvodai foglalkozásokon a játék, a mozgás örömének átadása a pedagógusok feladata.

A Visegrádon tartott értekezleten az MLSZ szakmai bizottságának elnöke, Nyilasi Tibor és a bizottsági tag Gellei Imre, illetve a szövetség grassroots igazgatója, Kovács Szilveszter is részt vett.


A hírkategória további hírei

Bozsik Program fejlesztések
Jó példa a Bozsik-program Európában
Bozsik Program fejlesztések
Bozsik tanévnyitó – élményfutball kicsiknek és nagyoknak
Bozsik Program fejlesztések
Szombaton Bozsik Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál
Bozsik Program fejlesztések
BL-győztes labdarúgóval fociztak a gyerekek a Grassroots Fesztiválon
MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop